#Angela Merkel

Európa maradt a szírek utolsó esélye
 

Európa maradt a szírek utolsó esélye

Miért pont most jön ennyi szír, ha már évek óta tart a polgárháború? A válasz körülbelül úgy foglalható össze, hogy az Iszlám Állam megjelenése annyival súlyosbította a helyzetet, hogy sok szír számára már a javulás reménye is meghalt.

hvg.hu hvg.hu



Merkel kihirdette migrációs hat pontját
 

Merkel kihirdette migrációs hat pontját

A német kancellár a Bundestagban tartott beszédében most a bevándorlók beilleszkedésének fontosságát hangsúlyozta. Megismételte tegnapi nyilatkozatát: aki nem jogosult védelemre, mennie kell.

MTI MTI

Merkel: A védelemre nem szorulóknak távozniuk kell
 

Merkel: A védelemre nem szorulóknak távozniuk kell

Angela Merkel szerint a menekültekre vonatkozó uniós előírásokat, például a menekültek megfelelő elhelyezését komolyan kell venni, de a Dublin III. rendelet helyett valami mást kell kidolgozni. A védelemre jogosult emberek elosztására egy kötelező és méltányos rendszert kell bevezetni, a védelemre nem szoruló embereknek pedig távozniuk kell - mondta a német kancellár, aki azt mondta, a kvótarendszer szerint egy menekült csak abban az országban kaphat ellátást, ahová elhelyezték.

MTI MTI

Merkel: Van terv a menekülthelyzet kezelésére
 

Merkel: Van terv a menekülthelyzet kezelésére

A német kancellár azt mondta: megvan a tervük a menekülthelyzet és és az országba áramló menekültáradat kezelésére. Hotspotokat létesítenek és munkacsoportokat alapítanak, és azokat is segítik, akik nem akarnak Németországban maradni. A Dublin III. rendelet továbbra is érvényben van - hangsúlyozta Merkel. Németország idén 800 ezer bevándorlót fogad be, de ez nem ismétlődhet meg minden évben.

hvg.hu hvg.hu

Merkelről saját szövetségese szedte le a keresztvizet a menekültek befogadása miatt
 

Merkelről saját szövetségese szedte le a keresztvizet a menekültek befogadása miatt

A Magyarországról Ausztrián keresztül érkező menedékkérők beengedése "teljesen rossz jelzés", és a döntést korrigálni kell - közölte a CSU egyik vezető politikusa. A párt főtitkára szerint "véget kell vetni a menekültek csak Németországba irányuló tömeges áradatának". A konzervatívokkal együtt kormányzó szocdemek ugyanakkor védelmükbe vették a szövetségi kormány döntését.

MTI MTI

Elindultak a bécsi konvoj autói Ausztria felé a menekültekkel - hírek percről percre
 

Elindultak a bécsi konvoj autói Ausztria felé a menekültekkel - hírek percről percre

Menekültek ezrei lépték át az osztrák határt, a legtöbben azonnal München irányába mentek tovább, amely szombat óta gyakorlatilag a Németországba érkező menekültek elosztóközpontjává vált. A Magyarországról érkező utánpótlás folyamatos, a gond az, hogy a menekültek már nem is akarnak nálunk regisztrálni, indulnának Nyugatra, amíg még nyitva a határ. Röszkénél rendeződött a helyzet, a körforgalomnál tiltakozó menekülteket táborokba vitték; kiürítették a hangárt és új gyűjtőpontot nyitottak. Ausztriából több száz autóból álló konvoj érkezett Magyarországra a menekültekért. Este hét után az autók nagy része már el is indult vissza.

hvg.hu hvg.hu

Kötelező kvóták: Merkel és Hollande egyetért
 

Kötelező kvóták: Merkel és Hollande egyetért

Franciaország és Németország egyetért a menekültek európai uniós befogadására szolgáló "kötelező kvóták" alapelvében - jelentette be Angela Merkel német kancellár csütörtökön Bernben. Hollande összehívta illetékes minisztereit, miután Merkellel egyeztetett. A teljes francia politikai elitet megrázta annak a hároméves szír menekült gyereknek a holttestéről készült felvétel, akit a törökországi Bodrum-félszigetnél vetettek partra a hullámok.

MTI MTI

Magyar: Schengen felülvizsgálata de facto megkezdődött
 

Magyar: Schengen felülvizsgálata de facto megkezdődött

Berendelte a külügy az osztrák nagykövetet, miután az osztrák kancellár élesen bírálta a menekültválság magyarországi kezelését. Magyar Levente államtitkár visszautasította a vádakat, és arról is beszélt, hogy szerinte Schengen felülvizsgálata de facto megkezdődött. Nem cáfolta egy Orbán–Merkel-találkozó lehetőségét sem, bár kvótarendszert továbbra sem akar a kormány.

hvg.hu hvg.hu

Merkel: Németország nem felelős a helyzetért
 

Merkel: Németország nem felelős a helyzetért

Merkel szerint a Németországba érkező szíriai menedékkérők nagyon nagy valószínűséggel megkapják a polgárháborús menekült státust, ami "a szíriai helyzetet látva nem lehet meglepetés, és minden európai országban hasonlóan kellene lennie".

MTI MTI

Merkel:
 

Merkel: "Németország a remény országa"

A bürokratikus szabályokat átmenetileg hatályon kívül kell helyezni annak érdekében, hogy például a menekültek elszállásolását biztosítani lehessen, mondta Angela Merkel kancellár a hagyományos nyári sajtókonferenciáján, melyet a berlini parlamenti újságírók meghívásának eleget téve szokott tartani, de idén a görög válság miatt elhalasztották.

hvg.hu hvg.hu



Merkel: A menekültügyben
 

Merkel: A menekültügyben "új utakra kell lépni"

A német kancellár ellátogatott a Heidenauban működő menekültszállásra, ahol arról beszélt, hogy lehet "normál üzemmódban" dolgozni a menekültügyben: Németország "segít, ahol segítségre van szükség", de ez "sok erőt igényel" az országtól.

MTI MTI


Merkel elmegy szerdán a hétvégi zavargások helyszínére
 

Merkel elmegy szerdán a hétvégi zavargások helyszínére

A német kancellár ellátogat a Heidenauban történt menekültellenes zavargások helyszínére – közölte kedden a német kormány szóvivője. Steffen Seibert szerint Angela Merkel szerda délelőtt keresi fel a heidenaui menekültszállást Stanislaw Tillich tartományi miniszterelnök társaságában. Menedékkérőkkel, az őket társadalmi munkában segítő önkéntesekkel és az állomást védő biztonsági szolgálat munkatársaival beszélget majd.

MTI MTI

Merkel neonácikat emlegetett, és elítélte a menekültellenes támadásokat
 

Merkel neonácikat emlegetett, és elítélte a menekültellenes támadásokat

Mindazok, akik úgy cselekednek, mint a heidenaui gyűlölködők, kiírják magukat a németek értékközösségéből - üzente a kormányszóvivő útján a német kancellár. A Drezda melletti telelpülésen 600 menedékkérőnek rendeznek be szállást egy üresen álló barkácsáruházban, és az intézmény megnyitása ellen tüntető csoportok péntek és szombat éjjel is összecsaptak a rohamrendőrökkel.

MTI MTI